Nagyon gyakran szembesülök azzal a jelenséggel (a Molyon állandó jelleggel), hogy magyar olvasók sokszor azért nem tudják szeretett könyvsorozataikat folytatni, mert a kiadók leállnak a kötetek magyar nyelvű kiadásával. A másik ezzel kapcsolatos szomorú tény az, hogy mivel nem fizetik meg a jó fordítót, ezért olyan borzalmak is megjelennek, mint Tótisz mester munkái, és még akkor örüljenek az olvasók, hogy legalább megjelennek magyarul...
Ennek a blogbejegyzésnek azonban nem célja, hogy arról ossza az észt, hogy hogyan kell Magyarországon sikeresen könyvkiadni. A célom az, hogy azt a mumust, amit az idegen nyelven való olvasás jelent sok embernek, egy jól célzott patrónussal kicsináljam.
A saját tapasztalatomon keresztül próbálom ezt bemutatni. Tanultam angolul, angol szakra mentem, ahol azért nem jeleskedtem annyira; a kötelezőket nem nagyon tudtam angolul olvasni, mert nem értettem, és nem is volt türelmem sokáig próbálkozni velük. Pontosan az volt a helyzet, ami több magyar kötelezővel gimiben, csak még idegen nyelvvel súlyosbítva. Nem értettem, hogy más hogyan tudja elolvasni és még élvezni is őket, de hát ahogy mondtam, nem voltam a szak élbolyában.
A fordulópont akkor jött, miután végeztem az angol BA-val. Le kell, hogy szögezzem, hogy mostani szemmel nézve (azóta elvégeztem a fordító és tolmács MA-t és az európai uniós konferenciatolmács-képzést) az angol BA diploma megszerzésekor fennálló angoltudásom enyhén szólva is épp hogy elégséges volt. De mégis ekkor jött a fordulópont, amelyet egészen pontosan Gena Showalter Az alvilág urai sorozata hozott el. Pár nap alatt befaltam a négy magyarul megjelent kötetet, és legalább kétszer-háromszor újra is olvastam, mindaddig, amíg már tudtam, hogy mi lesz a következő oldalon. Imádtam.
És ez hozta magával a problémát. Angolul már vagy 7-8 kötet megjelent, de semmi nem utalt arra, hogy magyarul is folytatni fogják a kiadást. Kb. ezzel egyidőben vettem magamnak a Kindle olvasót, és szépen letöltöttem rá angolul először az első részt. Bátran nekiestem, tudván, hogy már úgyis betéve tudom a cselekményt. Hát... nem volt könnyű. Kellett bizony szótáraznom. Volt, hogy egy szót ötször is meg kellett néznem.
Lehet hogy így visszagondolva már módosult az emlék, de ha most megkérdezi valaki, hogy mi volt a legnehezebb az angol olvasásban, akkor azt mondom, hogy az olyan igék, amelyek árnyalatokat fejeztek ki a párbeszédeknél: nyögte, ordította, mormolta, lihegte, rávágta, stb. Mert egy ritkábban előforduló, jelentésében is tök egyedi szó jobban megmaradt szótárazás után, ezek viszont folyton benne voltak a szövegben, különböző sorrendben, variációban, de mindig ugyanabban a kontextusban, ezért nehezebben rögzültek. Tehát nem a cselekmény megértése és követése volt kihívás.
De lényeg, hogy egy olyan könyvvel, amit imádtam, amit betéve ismertem, el tudtam indulni. Elolvastam angolul a 2., 3. és 4. részt is, és úgy éreztem, hogy addigra már belejöttem annyira, hogy folytassam "ismeretlen" szöveggel is. De csakis a sorozat folytatásának álltam neki, mert mivel ugyanabban a világban játszódik, ugyanabban a stílusban íródott, ezért lehetett anticipálni, előre sejteni dolgokat, és nem volt ijesztő az új tartalom.
A másik nagyon érdekes dolog, ami a mai napig kíséri az angol nyelvű olvasásomat, hogy ahogy egy ismeretlen szót/szerkezetet (mert mindig lesznek!) azonosítok, megnézem a jelentését, onnantól mindenhol, az interneten, cikkekben, könyvekben szembejön velem. A mai napig így vagyok, pedig ma már könyvenként csak 1-2 szót nézek meg.
Én sokáig úgy értelmeztem ezt a fordulópontot, hogy olyan volt, mintha egyszercsak valaki felkapcsolt volna a fejemben egy villanykörtét, és puff, onnantól értettem, amit olvasok. Most már tudom, hogy nem az értés volt az a villanykörte, hanem az idegen nyelvű szöveg élvezete. Ha mégis a szakadékos példával akarunk élni, akkor tegyük fel, hogy van egy szakadék. De azt nem átugorjuk, hanem szépen építünk rá egy hidat, ami időbe telik, de egyre könnyebben és könnyebben fog menni.
Bele kell fektetni munkát, és nem könnyű belerázódni, de ha belegondolok, hogy
- reménytelen könyvmolyként nem függök a magyar könyvkiadástól;
- nem kell azon dühöngenem, hogy a kedvenc sorozatom folytatásához nem jutok hozzá, mert a magyar könyvpiacon prioritást élvez kelemenanna és szepesiniki;
- az eredeti könyvek megjelenésének a napján már beleáshatom magam a várva várt sztoriba;
És hogy egy kicsit lássuk, ahogy a hóhért is akasztják, leírom azt is, hogy egy jó ideje már francia könyvekkel "küszködök". Gimiben második nyelvem volt a francia, nagyon szeretem, és mindig szívesen tanultam, és bár képes vagyok franciául kommunikálni, a francia olvasás nekem is mumusom, amit probálok legyőzni. Gena Showalter fent említett sorozatát elkezdtem franciául is olvasni, mert hát ez a bevált minta :D és az első könyvet el is olvastam. DE! Az élvezet-villanykörte még nem kapcsolódott fel. Sokszor elvesztem emiatt a motivációmat, de tudom, hogy ha az angollal sikerült, akkor a franciával is fog.
Mit is kell tehát tenni?
- olvasd rongyosra kedvenc művedet, míg betéve nem tudod;
- rugaszkodj neki idegen nyelven szótárral, jegyzetfüzettel (közben lehetőleg foglalkozz más idegen nyelvű szövegekkel is pl. cikkek, weboldalak, filmek);
- tarts ki és légy türelmes;
- ha sikeresen elolvastad, folytasd valami hasonlóval/a folytatással az idegen nyelvű olvasást.
Remélem segített valamennyit az, hogy leírtam a saját tapasztalataimat. Molyon én úgy vettem észre, hogy tényleg sok olvasó elérhetetlen álomnak tartja azt hogy a magyarul nem tervezett folytatásokat valaha is elolvashassa, és szerettem volna kicsit segíteni abban, hogy motiváltabbak legyenek.
Tehát összességében úgy látom, hogy egy bizonyos szint persze kell, hogy legyen a nyelvből, de többet számít a módszer, amivel az ember beleszokik és beleszeret az idegen nyelvű olvasásba. És ez egyáltalán nem az, hogy "perfekt" legyen.
